A jövő milliomosai?

Ebben a cikkben egy nem mindennapi igaz történetet mesélek el. Egy olyan tanítási technikát mutatok meg, amelyről pár nappal ezelőttig nem is tudtam, hogy létezik. Pedig létezik és valószínűsítem, hogy talán már egy jó pár éve létezik. De eddig nem tudtunk róla, és ha akkor aznap nem futok össze egy régi ismerősömmel, akkor most sem tudnék róla. Pedig a módszert, amit most elmesélek Neked, egy szóval tudnám jellemezni: zseniális.

Szeptemberben egy régi ismerősömmel találkoztam. Azelőtt egy iskolába jártak gyermekeink, de ahogy az élet elsodort minket egymás mellől, már vagy három éve nem beszéltünk egymással. Most azonban egy hosszabb beszélgetésbe elegyedtünk. Az iskolakezdés kapcsán persze miről-másról is folyhatott a beszélgetés közöttünk, mint az iskolákról.

– Képzeld el, a fiamnak két éve volt egy olyan tanára – imádták a gyerekek –, aki azt csinálta, hogy bevezette a dollárt az osztályba.

– Bevezette a dollárt? Ezt meg hogy érted? – kérdeztem elképedve.

– Igen, bevezette a dollárt. Ezt úgy tette, hogy papír dollárokat gyártott és egész évben jutalmul dollárt adott a gyerekeknek, ha valami jót tettek.

(Eszement ötletnek hangzott így elsőre. Melyik magyar iskola vezetné be a forintot jutalmazásképpen? Még a gondolattól is megriadnának a tanárok, az egyszer biztos.)

– Szóval bevezette a dollár. – ismételtem, mert még mindig olyan idegenül hangzott ez az ötlet. Mondj egy példát! Mikor adott dollárt a gyerekeknek? Ha jól viselkedtek?

– Hát például akkor, amikor az egész osztály beszélgetett és nem figyelt, és a fiam rájuk szólt, hogy figyeljenek. Szóval, amikor példaértékű viselkedést mutatott valamelyikük, akkor azt dollárral jutalmazta.

– És mennyi pénzt adott egy-egy ilyen alkalommal?

– Azt hiszem 5 vagy 10 dollárt adott, attól függően, hogy mennyire értékelte. A gyerekek imádták. Tudod, ez az a korosztály; a 9-10 év, amikor a gyerekek igazán elkezdenek érdeklődni a pénz iránt – hogy hogyan kell használni, hogyan működik, mit lehet vele kezdeni, hogyan lehet megkeresni, és ez a tanár ezt így használta ki. Ezzel a játékkal el tudta érni, hogy a gyerekek mindig megcsinálták a házi feladatot és igazi felelősséget éreztek a házi feladatuk iránt. Ugyanis az a gyerek, aki nem készítette el a házi feladatát időre, annak bizony fizetnie kellett.

– Elképesztő. Micsoda ötlet! Fekete pont, beírások és egyes osztogatás helyett…?? Nem is rossz.

– Aztán aukciókat is rendeztek.

– Micsodákat?

– A tanár megkérte a gyerekeket, hogy hozzanak be olyan dolgokat, amelyekre már nincs szükségük. Bármit. Aztán aukciót hirdetett és ott az összegyűlt „pénzből” vásárolni lehetett. Az aukcióban sokszor ő is belesegített a licitálásba. Előfordult, hogy egy mondjuk 30 dollárt érő dolog 50 dollárért kelt el.

– Őrület! Szóval, akkor belevitt egy kis „élet-tanítást” is vagyis, hogy MI határozza meg egy adott dolog értékét.

– Igen. Az értékről a fiam nagyon sokat tanult abban az évben. Minek mi az értéke, hogyan lehet felsrófolni az árat és mi az emberi hülyeség határa.

– Ez olyan, mintha egy kis tárgyalástechnikát és önismeretet is tanított volna.

– Pontosan. És gondolkodásmódot, hogy mi alapján és hogyan dönts az életben. Milyen szempontokat vegyél figyelembe és persze önismeretet, hogy az egyes aukcióknál mennyire lehetett téged rászedni. Aztán képzeld, a papír dolláron vásárolni is lehetett.

– Vásárolni? De mit?

– Olyat is játszottak, hogy amikor bevitték a dolgokat, akkor arra, amit meg akartak venni, úgy kellett licitálni, hogy minden gyerek egy papírra ráírta mennyit adna érte és alácsúsztatta az adott áru alá. Az én fiam így nyert egy svájci sajt tallért 1 dollárért, ami egyébként 30 dollár volt, mert a sajt tallér gazdája nem tett alá semmit, csak a fiam és mivel csak a fiam licitált rá, ő vitte el. A fiú, aki bevitte a sajt tallért, nagyon bosszús volt és csapkodta a fejét, hogy milyen hülye volt.

– De sokat tanulhatott belőle.

– Hát rengeteget tanultak ezekből a játékokból. Ráadásul rettentően élvezték. Imádtak iskolába járni és abban az évben azt hiszem, nemcsak a tananyagot tanulták meg, hanem igazi életszerű játékokkal a pénz használatát, a pénz értékét, tárgyalástechnikát, a megtakarítás fontosságát, szóval rengeteg dolgot. Az én fiam volt az, aki a legtöbbet gyűjtötte össze. Több mint 400 dollárt és a végén rengeteg dolgot tudott volna megvenni, de képzeld, egyszerűen nem találta a pénzét. Ezért aztán semmit nem tudott venni. A nyár végére aztán megtalálta, és amikor bement szeptemberben az iskolába és mondta, hogy itt van a pénz, előkerült, akkor a tanár csak ennyit mondott: „Na, akkor vehetsz a közös cukorkából három darabot.” Vagyis, akkor már teljesen elvesztette az értékét. Már semmit nem ért, hiszen az az előző évre vonatkozott. Pedig ő gyűjtötte össze a legtöbbet és akkor, évvégén ez nagy pénz volt. Tudod, ebben az évben olyan tapasztalatokat szereztek a gyerekek, amelyet legtöbben csak felnőtt korban szereznek meg. És milyen előnyt ad ez nekik!

Amilyen idegennek és furcsának tűnt ennek a tanárnak az ötlete, annál jobban tetszett beszélgetésünk végére. Hiszen amellett, hogy az iskolai tananyagot is úgy tanulták a gyerekek, mint a kisangyal, még egy tantárgyat csempészett be a tananyagba: a gyerekpénzügyek tantárgyat.

Ebben az évben pénzügyi felelősség vállalást is tanultak a gyerekek, amelyet sokan még felnőtt korukban sem sajátítanak el. Miközben hazafelé mentem, még sokáig gondolkoztam ezen a beszélgetésen. Vajon mi késztet egy embert arra, hogy olyan dolgokat is megtanítson a gyerekeknek, amelyek NEM szerepelnek a tantervben és egyben határtalan pénzügyi előnyt is biztosítanak nekik? És mindezt gratis!

Továbbmegyek. Azt gondolom, hogy ezzel nem csak a fontos pénzügyi alapokat tanította meg a gyerekeknek, de egy olyan mintát mutatott, amely a sikeres emberek egyik legfontosabb jellemzője: Mindig adj többet, mint amit várnak. És ráadásul ezt is gratis.

 

Szólj hozzá!